Sziasztok. Még mindig a PS2-s korszakomnál maradva, de ezúttal egy sokkal pozitívabb élményről írok. Ami nem is lehetne távolibb, mert számomra a fighting game-k olyanok mint a japán nyelv. Így van és... van. Viszont PS2-n volt egy olyan cím ami ha nem is szerettette meg velem ezt a műfajt, még is egy fontos része a videójátékokhoz iránti szeretetem kiépülésében: a Tekken 5. 

Igaz volt PS2-re a Mortal Kombat: Armageddon (asszem abban lehetett olyat csinálni hogy ha kirepítetted a pályáról az ellenfelet akkor látványosan meghalt, azt lehet hogy az Deadly Alliance-el keverem mindegy) szóval kérdezhetik az MK rajongók hogy hát akkor még is ezt miért tartom számomra fontosabb mérföld kőnek, de ebben az is sokatt játszott hogy egy, ezt anno jobban élveztem, kettő, anyámmal általában inkább ezzel játszottunk mint az MK-val. Szóval ja, az ilyenek isközre játszottak abban hogy mik lettek számomra kedvencek (khm Heroes 3).

Amit előre el kell mondjak, és talán ez a játéknak a legnagyobb pozitívuma hogy rohadásig tele van tartalommal de szépen sorjában. Először is, már mielőtt elindulna az intró, fogják a Namco logó után és bedobnak egy arcade játékba, valószínüleg ez a StarBlade-nek egy tisztelgés, és ott lőhetsz már a kilövés után. Hát pf, szép kezdés, és itt nem áll meg, konkrétan egy csatát mehetsz is. Igaz át is lehet ugorni de én általában mindig végig próbáltam hátha kilőhetem mindegyik űrhajót. Nem sikerült. Aztán jönne a tényleges intró, de ehelyett azt látjuk hogy egy hát csak hogy ne tűnjek úgy hogy a Távol-Keletből egy tudatlan paraszt vagyok, egy japán kis házikóban éppen Heihachi-t és Kazuma-t láthatjuk, amúgy általában Heihachi volt a kedvencem, aztán hát alaposan elintézik Heihachi-t, Kazuma meg ott hagyja a francba a Jack-kkel együtt (aki nem tudná ezek igazából Schwarzi testfelépítésével megáldott robotok) és bumm. Aztán jön már a tényleges intró, ezt régebben mindig átugortam mert kibírhatatlan számomra a japán zene. És a játékosnak az álla azonnal leesik amikor meglátja a lehetőségeket. 

Van itt minden, Stroy Mode, Arcade Mode, Time Attack, egy különálló kis minigame szóval ezt 4-5 évesen megélni elképzelhetetlen élmény volt. Konkrétan 6 játékra elegendő tartalom volt benne. Na de szép sorjában. Először is, nem tűnhetne az a 32 karakter soknak, de bőven elég játszás közben, ráadásul DLC itt sehol sincs a láthatáron, pláne nem PS2-n. Ezek között még rejtett választható karakterek is vannak, akiket ki lehet oldani azzal hogy vagy kiviszed egy adott szereplőnek a Story Mode-ját, vagy más mode-kban, ezen kívül meg kaphatsz különleges kosztümöket stb. szóval cél az van bőven ha kiakarod vinni teljesen. És emiatt van az hogy hiába volt ott az MK, közel se játszottam annyit vele, mert a Tekken 5-ben annyi a tartalom hogy gyerekként ez sokkal jobban lekötött, na meg nem kevés órát beleöltem (na meg ugye az a tény hogy ezt sokszor játszottam édesanyámmal). 

Most kicsit beszélnék a játékmenetről, azaz hogy milyen. Valószínüleg sok MK rajongónak teljes mértékben idegen az hogy nincs vér a játékban, hanem ez a szikrázós-robbanós valamilyen effekt van helyette, így lehet hogy sokaknak ez komolytalan vagy hogy élvezhetetlen, számomra meg pont ez a furcsa pontja az egésznek ami miatt van egy sajátos hangulata. Valakinek lehet hogy lassú a karakterek mozgása de hát én anno ezt semmisnek véltem, vagy legalább is hozzászoktam. Illetve most beszélnék itt az irányításról bővebben, de az abaj hogy egyetlen kombóra sem emlékszem. Annyi talán rémlik hogy a mozgás a D-pad-dal működött, úgyhogy ennyit erről. 

A másik pozitívum mai felmerül ha Tekken 5-ről van szó, az a látvány. Annyit tudni kell róla, hogy a játék eredetileg játéktermi gépekre jelent meg, de otthoni platformok közül csak PS2-re,és meg is látszott rajta, mindig csodáltam hogy milyen szép folyékony a játékmenet, és ennek az infónak a tudatában nem is csodálom, folyamatos FPS drop-któl mentes az egész játék, ami azért is érdekes mer 2005-re már eléggé megszaporodtak az olyan portok amik finoman szólva sem bírták a teljesítményt, vagy feltűnő volt a technikai különbség a PC-s változattal szemben. Valószínüleg jó döntés volt a Namco-nak a PS2 eckluzivitás, mert így akkor se a fejlesztőknek, sem a játékosoknak nem kell kompromisszumot kötni. De hogy túlmenjünk a technikai részen, jöjjön a design. Ami feltűnő lehet az az hogy milyen színes a játék, semmi sem fakó mint a Resi 4 PC-s portjánál, élénk, vagy éppenséggel sötét hogy ezzel megteremtsen egy sajátos hangulatot a pályának (pl. a Cathedral), de volt olyan pálya is, ami kifejezetten gyönyörű, az egy teli holdas, rétes pálya, na az ahogy kinéz, ahogy visszaverődik a Hold fénye a fehér virágokról, ráadásul ezek között harcolni, azta mocskos élet... De volt Arctic pálya is, ahol körülöttünk mennek a pingvinek, és akik el is tűnnek áttetszően néha csak úgy. És ez mindegyik pályára igaz hogy egyik sem ugyanolyan mint a másik, és sokszor el is térnek egymástól (pl. van egy ahol az űrben lehet harcolni just for fun). 

Ami a karaktereket illeti néhányat megemlítenék, ugye a fent említett Heihachi, ő volt számomra a balance karakter, pont elég gyors, pont elég erős. Utána ott van a játék "főszereplője" Jin Kazama, ő vele nem túl sokszor játszottam mert hát, mert Heihachi. Aztán csak hogy valaki játszottabbat mondjak, ott van Jack, ő meg az iszonyat dömper tank állat, emiatt eléggé lomha is amúgy, bár így se harcolnék vele szívesen. Ott van Kazuya, ő egy gyengébb verziója Heihachi-nak inkább. Yoshimitsu, hogy ő vele mennyit szenvedtem ha nem én játszottam vele! Illetve a King akire valószínüleg ráhúztak egy jaguár fejet, bár japán játék úgyhogy ki tudja. 

Illetve ami még felmerülhet hogy anno nálam miért nem az első három rész közül került ki az a bizonyos nosztalgikus Tekken, erre is van egy jó válaszom. Ugyanis ha nem lenne az 5, nem játszottam volna az első hárommal. Bezony, a Tekken 5-ben el lehet érni bónusz tartalomként az első három Tekken-t. Illetve még pluszban elérhető egy "Devil WIthin" nevezetű minigame, ezt onnan jegyeztem meg hogy anno kísértetiesen hasonlított a neve a Warrior Within-éhez. Ebben hack and slash módban mehettünk előre Jin-el, illetve itt válthattunk az ő démoni és az alap formája között. Attól függetlenül hogy elég repetitívnek tűnik már, ebbe is nem kevés órát bele öltem. Persze ehhez nem csak az kellett, hogy mennyi tartalom és lehetőség legyen a játékben, sokban hozzátett az is hogy közösen játszottuk anyámmal, ezzel jött az a tipikus helyzet hogy azért lett jobb egy játék mert csapatban játszottam, így nyílván az élmény is nagyobb. Igaz ehhez a Tekken 5 pont tökéletes, sőt van egy kis fesztivál hangulata is néha, na meg örökre megmaradtak a hangok, "Round one, Fight!" "You Win!". Kb. hasonló ez mint a Resi 4. Ott is megemeli az élményt az hogy több ember figyeli ahogy a másik játszik, és nem egy pillanata vagy része megmaradt (pl. szintén a hangok). 

A Tekken 5 ezek okán lett a PS2-s korszakom egyik meghatározó alkotása. Nem volt még egy olyan játék, ami a fighting game műfajban érdekelt volna egyáltalán, sőt még tetszett is volna. Illetve volt egy hasonló mértékű játék egy másik műfajban, de arról később.