Mindig jót röhögök azon, hogy azon vitatkoznak az emberek, hogy egy játékról alkotott véleménynél (vagy éppen a játék megalkotásánál) mi a legfontosabb szempont, a grafika, a történet, a játékmenet minősége, vagy csak egyszerűen az, hogy beszippantson a világába? És eközben egymást anyázzák, hogy "de hát az nem is úgy van b+zdmeg!" (úh, egy kicsikét bunkóra sikerült ez a kijelentés). Szerintem: mindegyik. Oké, ez úgy hangozhat, mintha olyan parancsot adtam volna , amit a legnagyobb sztahanovisták is hátrahőkölnének, pedig vannak példák erre, ahol látvány, játékmenet és sztori egyensúlyban van és tökéletesen kiegészítik egymást. Ilyen például a Prince of Persia: Sands of Time, a Fallout 2, a God of War, de én ide rakom a Mass Effect-et is. Vannak kivételek, amikor az egyik elem nem létfontosságú, ez esetben egy multiplayer-nél a történet jelenléte, de nagy átlagban még is jó, ha ez megvan. Másik fontos dolog mégpedg a zene, ami nemcsak arra van, hogy legyen a játékban egy jó licenszelt darab, hanem a játék szövevényes része. Ezzel keltik életre az alkotások sajátos audio vizueális részét, erősítik egy-egy rész mondanivalóját vagy emelik ki egyes jelenetek/pályák sajátosságát, hangulatát. Plusz pont ha a látvánnyal egységes képet alkot. Hatalmas munka ezt mind megteremteni, de ha sikerül, akkor megjön annak a gyümölcse. Jöjjön a játékiparban a TOP 10 kedvenc zeném.

• 10: Heroes 3 (Heroes of Might and Magic III: The Restoration of Erathia)

  Legelsőnek egy kis példát hoztam fel ismertetésként, hogy milyen szempontok szerint választottam ki a jelölteket. Nem szeretem és nem is hallgatok klasszikus zenéket, mint pl. Beethoven vagy Mozart alkotásait, de amit kapunk a Heroes 3 főmenüjében az gyorsan megalapozza azt, hogy az indítás után még hosszú órákig ott martadjon az ember a gép előtt. Úgy eltalálták ezzel a kicsit klasszikus, romantikus kori jegyekkel a játék soundtrack-jét, hogy nemcsak magában hallgatni jó a dallamokat, hanem ezzel tényleg eltudjuk akár képzelni magát a játékot ha csak pár képkockát kapunk belőle és ezt a zenét. És ezenkívül vannak ilyen törzyi zenék is harci zenék gyanánt, gondolhatjátok, hogy nemcsak hogy nem csak hogy nem kilóg a nagy egészhez képest, de még kegyetlen jók is és piszok fülbemászóak. Kis személyes történet, ha nem játszottam volna a Heroes 3-mal, akkor nagy valószínűséggel nem érdeklődtem volna késöbb más stratégiai játékok után, a Star Craft-tól kezdve, a Civlizations-n át mindenig. Egyébként nem játszottam a többi Heroes játékkal, se az előzőekkel, se az utána jövő részekkel, de nem is kell, mert minden benne van a játékban, ami kiváltja belőlem legalábbis a "még egy kör" jelenséget.

•  

  9: Assassin's Creed IV: Black Flag

  Egy, a többiekhez képest egész friss darabról van szó, ami vitán felül a kedvenc AC játékom, hiába van itt a 2, a Brotherhood, vagy a sorozattól való elrettentésül a Unity. És pont azért, mert nem igazán érződik AC játéknak, inkább egy kalózos játékra hasonlít a Ubisoft kiadásában (óhó, Skull and Bones), pedig a harcrendszer, mellék küldetések, majdnem minden benne van, ami miatt AC az AC, kivéve, hogy jóvalta könnyedebb hangulatú lett, a történet is erre épül (Edward Kenway elmegy pénzt keresni), a játék design beli változásai, egyik ilyen mégpedig az, hogy élénkebb színeket kapott és a hajózással maga a megtestesült szórakozás az egész játék. Komolyan már csak az hiányzik, hogy coop módban körb járjuk a pályát! És a zene, hát ha van definitív kalózos zene a Karib Tenger Kalózai fő témáján kívül, akkor ez! Brian Tyler olyan szinten belerántja a játékost a Black Flag mindenébe, már csak a főmenüben! Ezzel a letisztult, még is pofás design-al olyan, mintha tényleg az Animus-ban lennénk, de nem tudom tényleg szuperlatívuszokban sem leírni azt, hogy milyen jó, inkább csak hallgassátok meg:

• 8: Castlevania: Symphony of the Night

  Nem vagyok híve a Castlevania-nak, az első részen és ezen kívül nem igazán játszottam mással a sorozatban, róluk inkább James Rolfe meséljen, viszont amikor kipróbáltam a Symphony of the Night-t, kellemes csalódás ért, sőt akár várakozáson felülinek is mondhatnám. Ugyan a PS1 éra kezdetekor volt kiadva a játék, és ezért némileg a 2d-s korszak "gyermek betegségeit" őrzi magán szemben a késői PS1 játékokkal, de ez semmit sem jelent, mert gyönyörű a látvány! Attól, mert pixeles, a design-al kilehet küszöbölni a hibákat. Mindig emlékeztet a Hotline Miami játékokra, nem csak azért mert pixel, hanem a fényeffektek miatt. Zene pedig illeszkedik a játékhoz, van itt zongora kísérettel csinált, van rock, és van ez a furcsa 90-s évekre jellemző, ilyen techno szerű zene is, pl. a Marble Gallery. Mondjuk elég rövidek a szokásos hosszú zenékkel szemben, de ettől eltekintve tetszenek. Furcsa mód, ha megnézek/játszok egy vámpír-fantasy-drakula alkotást, mondjuk a Incredible adventures of Van Helsing-et, akkor önkénytelenül is ennek a játéknak a zenéi jutnak eszembe.

• 7: Cities XL: 2011

  Mindenkinek (vagy legalábbis sokaknak) megvan a kedvenc nyugodt, kicsit hipnotikus zenéje, nekem nem egy-kettő ilyen van, de még is talán az, amit szeretek hallgatni igazán bármikor, az ennek a játéké. Néha mondjuk felgyorsul a ritmusa egy-két dallamnak, de ez ne tántorítson el senkit, mert maga az összes zene ami a játékban hallható, az egy nagy és kellőképp szerethető egészet alkot. Néha tényleg hallgattam elalváshoz, egy-egy éjszakán át.

•  

  6: Civilizatons 4 (Sid Meier's Civlizations 4)

  Civilizations 4, egy kis szolid játék, és csak annyi érdemmel, mint a világ legjobb stratégia játéka titulus és az egyik legjobb zene amit valaha stratégia játékhoz raktak.Lehet kimondani azt, hogy Civ fan vagyok, és ez teljes mértékben igaz, de ez számomra a kedvenc játékom, kb. olyan, mint Diablo 1 után a 2, mindenben jobb lett elődeinél, és bár ott volt egy biztos alap, de voltak tökösek a készítők, és be merték vállalni azt, amit nem sokan akarnának. A látvány dimenzió ugrásnak számított, nem csak azért, mert 3d. hanem mert sokkal színesebb lett és ezzel az előző részek élettelen világát egy folyamatosan nyüzsgő, izgalmakkal telivé alkották. Könnyítettek a játékon, végre lehet már normálisan a normál fokozaton (ó a szóvicc) játszani, és egyszerűen imádom! Hozzá jön ehhez a zene is, és ilyet nem igazán láttam azóta se.

   

• 5: Mass Effect 2
  
  Személy szerint ez nekem a kedvenc sci-fi-m mondom ezt úgy, hogy igazából annyira nem az én érdeklődési körömbe tartozik. Se a Star Wars-t, se a Star Trek-t nem szeretem (Az Űrodüsszeiát meg nem láttam), viszont a Mass Effect olyat mutatott, amit nem igazán látható, mégpedig hogy elvileg több milliós évre tekint vissza az egész játéknak a története, valamint hogy lényegében egy science fiction-be ágyazott politikai drámáról van szó. Elég csak a Fellegvár Tanács felépítésére gondolni, a krogan-k kapcsolata a turiánokkal, vagy igazából bármi másra gondolni, kezdve az Illusive Man-től az Úrnőn át akár a főszereplő, Shepard-ig. Nekem mind látvány kivitelezésben, mind zenében a 2. rész a kedvencem (arról inkább ne beszéljünk, hogy melyik rész a kedvencem, nem akarok vitába szállni e kapcsolatban, vagy akár a 3. rész végével, mert egyébként..... imádom azt. :D), már csak a fő menünél láthatjuk miért különleges. Ezzel a narancssárgás árnyalattal, és a lassú, földön túlinak ható zenék mind-mind jók, a Suicide Mission meg egyenest védjegyévé vált a szériának.

• 4: Evil Within (1 és 2)

  Evil Within, a legjobb példa arra, hogyan lehet visszatérni a reflektor fénybe, Shinji Mikami ezzel pedig elkészítette a fenti példát úgy, hogy igazából nem ment ki a biztonsági zónából és érezhetően átvitt egyes elemeket a Resident Evil 4-ből. Mit mondjak, ezt a játékot nem a története fogja nálam emlékezetessé tenni, nem is a újításai, mert kb. egy kezemen meg tudnám számolni mennyi van belőlük, a horror? Hát jump scare-ből van rendesen, de mondjuk egy Amnesia-ra emlékeztető momentum? Nem ezekért fogom majd évek múlva felemlegetni a játékot, hanem az audio vizuális részéért. Masafumi Takada (remélem jól írtam le) fogta, és belerakott mindent, ami egy horrorba kell zene tterén, még azt ist, amit a játékos nem várna el, de még is passzol. A Clair de Lune tökéletes egy példa, de akár a játékhoz készített Long Way Down-t is említhetném (ja, Gary Numan dal). A 2. rész viszont kírtotta az érdeklődést a további folytatások iránt. Jobb lett a sztori, de játékmenet terén olyan, mintha a Devil May Cry és a Resident Evil furcsa torz változata lenne (ó, Shinji Mikami), ráadásul már unalmas is lett. De a zenék továbbra is kimagaslóak, az Ordinary World itteni változatát azóta is hallgatom (meghallgattam ugyan az eredetit, de hát.... nem mondok semmit). Néha meg meg villan bennük egy kis poszt-apokaliptikus hatás. Ha már poszt-apokaliptikus....

•  

  3.: Fallout 3

  Epikusság a köbön! Vita van arról, hogy a 2., vagy a 3. rész a jobb a sorozatban, én mindkettővel sok időt eltöltöttem (még az egyet is szeretem), de mindegyik közül ennek van a legjobb soundtrack-je. Már a nyitásnál csillagos ötös. A menüben úgy, mint egy diavetítőnél, jönnek fel a minden fajta propaganda plakátok a Fallout világából a Fő Téma hallgatása közben! Ezzel olyan mesteri szintre emelték "merüljünk el a játék világba" érzést, hogy tényleg a legdurvább fasiszta és kommunista propagandákkal vetekszik. Olyan szinten jó hallgatni és nézni, hogy valahol az már pornónak minősül! A játék többi dalja is remek, tökéletesen passzol a sivár, kihalt pusztaság látképébe, amiket a hosszú útakon (nem csak játékban) élvezet hallgatni. Amúgy az az Inon Zur készítette, aki olyan címeken dolgozott, mint a Dragon Age, vagy a Syberia 2.

•  2.: Silent Hill 2

  Miért a 2. rész? Miért nem a 4, a Room of Angel-el? Erre megvan az okom. A Silent Hill 2, mint játék pont azért a horror játékok koronázatlan császára, mert nem bevett módszereket használ. Egy jumpscare-ekkel telfűtött, csak a brutalitásra fókuszáló játék helyett inkább hagyták, hogy maga Silent Hill legyen a rémisztő és nem a benne levő teremtmények (vagy azok is). Itt a pár másodpercig ható ijesztgetéseket kihagyva egy atmoszférára koncentráló játékot alkottak meg. Kicsit olyan, mint a S.T.A.L.K.E.R.-ben a zónák, mindennek szimbolikája van, és nem csak azért, hogy úgy tűnjön, mintha lenne bármi értelme a szörnyek torz kinézetének azon kívül, hogy mert ez egy horror játék. Teszteli a játékost, hatni próbál rá, manipulálni, elterelni az általad helyesnek vélt útról, és olyan döntések elé állít, amik a játék egész menetére kihatással van. A zene már csak hab a tortán, nincs (vagy alig van) benne tipikus horrorisztikus hangzás, és egy túlvilági alkotást kaptunk. És van itt bőven kiemelni való, Promise, Theme of Laura, World of Madness, vagy a kedvencem, a Water Ending-ből az Angel of Thanatos, ami egy lehangoló befejezés után olyan arcul csapás, mintha Hétfő reggel innál egy szokásosnál erősebb kávét!

•  

  1.: Prince of Persia: Warrior Within

  Nehéz elfogultnak lenni, ha az ember a kedvenc dolgáról van szó, nálam torony magasan a PoP széria ilyen. Azonban nehéz volt kiválasztanom a legjobbat. A Sands of Time-nak, a Warrior Within-nek, a Two Thrones-nak, a Reboot-nak, és még annak a tetves Forgotten Sands-nek is elképesztő soundtrack-je van (ennek ellenére sz+r marad a játék)! Gondoltam, hogy a Warrior Within és a Reboot között fogok választani, mert szerintem ezek sikerültek a legjobban, de csak egy hajszálnyival jobb a Warrior Within-nek. Mondhatnám, sőt mondom is, hogy ez a fekete bárány a családban. Sötét hangulatú, depresszív, és úgy eltér a többitől. Habár ezt is szeretem, tagadhatatlan, hogy a Sands of Time és a Reboot sokkal sokkalta jobbak lettek. Ennek ellenére szerintem a Warrior Within-nek van a legjobb zenéje, nem az van, hogy mit lehetne kiválasztani a dalokból, mert mindegyik, ismétlem, mindegyik zseniális. Bár a közepére több lesz benne a lassabb ritmusú zenék az előzőkhöz képest, de ettől függetlenül anyám! Olyan tempót diktálnak egyes részek, amelyek túl mutatnak bármin, legyen szó arról, hogy valaki nem szereti a rock-t vagy metal-t, vagy hogy nem olyan pörgősek, mint egy Slipknot dal, rohadt jó hallgatni őket még játékon kívül is! Stuart Chatwood, aki a játék zeneszerzője, tökéletesen tud igazodni a játék egyes pontjaihoz, legyen szó a függőkertes részről (Tower Encounter, Dark Gardens), az óratoronyról (Confrontation In The Mechanical Tower), az Idő szigetének a balrangjaiban tett utakról , vagy a játék elején lévő hajó csatáról, megy az emberben az adrenalin! Vagy ha lassabb, de érzelemmel teli részről van szó, ott is remekel, pl. a katakombákban eltöltött részeknél (Despair And Hope), egyes részeknél már-már a horror címen túl tesz egy két zene (Divine Sacrifice). Erre rájátszik az, hogy besegített a munkálatokba a Godsmack nevezetű heavy metal együttes és licenszelték két dalukat, az I Stand Alone-t és a Straight Out of Line-t. Mit mondjak, best credits song ever! Emellett tán a kedvencem a legvégén ott van, mégpedig a Conflict of the Griffins, de azt már csak meglepetésnek szánom.