Leginkább ebből tevődik össze a játékmenet, hatékonyan megoldani a feladványokat. Ahogy haladtam a játékban észrevettem, hogy törekedtek arra a készítők hogy ne legyenek ugyanolyanok a feladványok, tehát hogy ne legyen a medvecsapdás-pókos részből még egy a játékban, ami elismerésre méltó. Igaz néha ideggörcsöt kaptam egyes részeken, ami leginkább az irányításnak köszönhető. Nem rossz, hanem inkább úgy mondanám hogy rugalmas amihez én egyáltalán nem szoktam. Tehát a főszereplő tényleg úgy mozog mint ahogy a valóságban tenné, pl. az ugrásoknál kell egy olyan pozíció ahonnan normálisan el lehet rugaszkodni (Ez különösen a gyáras résznél lesz elengedhetetlen). Amúgy annak ellenére hogy hozzá kellett nekem szokni az irányításhoz, enm komplikált, össz-vissz 4 gombot kell használni (Ctrl és nyilak). Illetve a játék nem segít abban hogy mit hogyan kell csinálni, rá kell érezni a játékra illetve kiismerni a szabályait, pl. én amikor rájöttem hogy meredek részeken a ládát fellehet tolni, hogy ezzel is időt nyerjek, vagy hogy köteleknél nem csak annyi a módszer hogy előrenyomod a gombot aztán ennyi, hanem konkrétan hintázni kell hogy megkapd a megfelelő löketet (ami azt jelenti hogy <- nyíl és utána -> nyíl, vagy fordítva). Igaz ez hozzáad a felfedezés élményéhez, ami jó dolog sőt (pl. ez a Souls-like játékok esszenciája), de egy-két feladványhoz a játék végénél azért kellett már walktrough-kba belenéznem.

Viszont nem csak ebből áll a játék, ott van a hangulat is. Szerintem mindenkinek lejött már, vagy ismeri, hogy ez a játék nem éppen a felvidításról szól. Néha kifejezetten depresszív egy tortúra volt, ami legfőbbképpen a vizualitásnak köszönhető, ahogy kinéz ez a játék az valami meglepően sokkoló. Nem arról van szó hogy micsoda RTX technológiát vagy micsoda 4K felbontású textúrákat láthatunk, hanem hogy milyen szinten tudja a játék elveszettnek mutatni ezt a világot a rémisztő pókjaival, hatalmas fogaskerekeivel vagy a lepusztult városképpel. És ezt nem csak látni lehetett, nem nem nem, ezt lehetett érezni is. Ehhez mindenképpen hozzáad a hangzás is, ami, atyaúristen de zsigerig ható! Kezdve a fémes felületek éles csattanásától kezdve akármiig! Aki megalkotta ezeket a hangokat annak díjat kellene adni (aki amúgy Martin Stig Andersen, és kapott is Bafta díjat mind zenéért mind hangokért). Arról nem is beszélve hogy ha sötét, mármint korom sötét helyen vagyunk és elindul a körfűrész hangja... annak azért megvan a hangulata. Különösen hogyha versenyt futsz az idővel. Ráadásul a játék nem egyszer húzza el előled a mézes madzagot. Itt leginkább arra gondolok, hogy az egész élmény egy hullámvasút, van amikor nagyon lehoz téged az életről, ugyanakkor egy-egy sötét helyszín után felvillan mindig egy helyen a fény, ilyenkor megszólal a nyugtató, reménységet adó zene, csak azért hogy megint elindulj a sötét felé, és ez megy újra és újra egészen a végéig, és azon is túl.