2018. április 21. 17:21 - KULTgame

A minőség legalja

Action 52 - 1. rész

Vannak azok a játékok, amelyek azon részei(k), melyek jók vagy kitűnnek a tömegből és kultuszjátékokká válnak. Vannak azonban azok a játékok, amelyek finoman szólva se a minőségi alkotások közé vannak sorolva, de mivel hírhedtségük és förtelmes kialakításuk okán azok is amolyan kultuszjátékok lettek az idő előre haladtával. Mivel amúgy is régen volt bemutatva egy olyan játék, amelyet igazán lehet utálni (legalábbis én), amely velejéig romlott, így került a közelembe az Action 52. Csakhogy a plágium elkerülése végett megemlítsem, igen, csinált az Angry Video Game Nerd egy videót róla, nem is egyet, és igen, arra a videóra támaszkodik némi képp az én bemutatóm, lényegében egy kiegészítésnek szántam, hogy bemutassam a játék(ok) mechanikáit, játékmenetét, és itt el lehet érni James Rolfe videóját. Milyen lesz a játék? Mondjuk úgy, hogy most elkezdődik az én kálváriám

maxresdefault.jpg

Nem vagyok egy nagy Nintendo-s, tehát csak pár percet játszottam a Zelda-kkal, persze én is át estem a Super Mario-záson, de úgy nem igazán nőtt hozzá a szívemhez. Viszont az biztos, hogy ez egy szégyen az NES-re! Yapp, most az NES változat van terítéken, a Mega Drive verziót most kihagyom, így is sok lesz ez nekem. Valamint leszögezem, hogy: 1. a Cheetahmen-t nem fogom bemutatni, ennek oka, hogy a Nerd már bemutatta, és én valószínűleg nem tudnék hozzá tenni. 2. a space shooter-s, meg röpködős vacakok sem fognak most itt lenni, pusztán az olyanok lesznek itt, amik legalább nem hasonlítanak "annyira" egymásra.

 

3. Illuminator

Hűű basszus már egy nehézzel kezdem khm khm... ez egy platform valami, aminek lényege, hogy minden egyes vámpírt meg kell ölni és ezzel a következő pályákra jutni (elárulom, hogy a pályák egyáltalán nem különböznek egymásban) azonban a csavar az, hogy mikor egy pályára kerülünk, akkor kb. 3 másodperc múlva azonnal sötét lesz, és csak a platformokat látjuk, ezt úgy lehet kiküszöbölni, hogy öljük de rohadt gyorsan az ellenfeleket, mert miután megölünk egy vámpírt, akkor újra világosság van, viszont ezekután szinte azonnal az éjszaka köszönt ránk, tehát törekednünk kell arra, hogy minél gyorsabban öljünk. Hol is van a probléma? Első: mi ez az elborult f+szság? Kinek volt ez az ötlete, ettől nem lesz friss és újító a játék, csupán felcseszi az agyunkat. Az egyetlen támpontunk a létrák, mert csak itt látszik a sziluettünk, a rosszabb az, ha nincs a közelben létra, és még jön feléd a vámpír.

1.png

De amúgy sem értem ezt az egészet, különösen a pályadesign-t. Miért kellett szintekre tagolni? Valamint fel hívnám a figyelmet, hogy zsákutcába is kerülhetsz, mert nincs ugrás gomb! Ilyenkor lehet a segítségedre a létra (de csak akkor, ha a létra közelében vagy) és hiába megy fent a vámpír, kivárod, hogy elmenjen a másik oldalra, és akkor ki is végezheted. De amúgy is, milyen vámpírok ezek? Csak  engem emlékeztet Johnny Depp-re az Éjsötét Árnyékból?

2.png

 

2. Ooze

 

Oooze, tudjátok, az a taknyos játék? Oké, ez egy platform-kaland játék amiben egy, hát a Halo-ból szerzett ruhájával rohangáló gyereket irányítunk, aki szó szerint a fikán át megy uborkák ellen harcolva (jó étvágyat minden uborkát szerető embernek)! És jéé van nyitóképernyő, mondjuk minek.

1_1.png

 

Ami már elsőre feltűnt, hogy ha egy magasan fekvő helyről túlságosan magasra ugrasz, akkor meghalsz! De akkor is ha leugrasz... és meghalsz a levegőben. Így eléggé komikus az a jelenet, amikor a szakadékba lezuhannál, de így lezuhanás közben megdöglik a karaktered. Kitérnék valamire: hogy a jó büdös életbe hal meg a főszereplő? Elolvad, vagy mi? Vagy ő is átváltozik takonnyá, és a csontjai cseppfolyósodnak, a szervezete elpusztul és eggyé válik a pályával... vagy csak simán meghal. Ja és minden ehhez hasonló játékban benne van ez a "bug". A pályákon (legalábbis az elsőn), előjönnek a "vízszörnyek", amik ilyen hullámok, és őket nem lehet megölni! Helyette vagy kikerülöd őket és felugrasz a "buborékok", vagy átugrod őket (sok szerencsét). El szeretném mondani, hogy mivel én vagyok az egyetlen valószínűsíthetően, aki ezekkel hosszabb ideig játszott, úgyhogy mondom: nem random generált a pálya! Tehát azért ennyire nem voltak lusták a készítők, bár amiket látni fogunk....

2_1.png

 

Második pályától már láthatóan a zöldről a rózsaszínre váltották a színeket, tehát ennyit a taknyosságról, másrészt a buborékok innentől kezdve már akadályként funkcionálnak. Mi van? Eddig pálya elemek voltak most meg az életemet veszélyeztetik? Ha már pálya, egyszerűen ocsmány ahogy kinéz az életemet veszélyeztetik? Ha már pálya, egyszerűen ocsmány ahogy kinéz a játék. A karakterek és tárgyak egyszerűen aránytalanok, egyes részek meg tiszta olyan hatást keltenek, mintha félbe lennének vágva. Másik meg hogy össze vissza vannak rakva a platformok. És leesnek a cseppek, miután alájuk mentél (I Wanna Be The Guy valaki?). Ó és még valami: bele tudsz süllyedni a pálya elemekbe. Ez is később sztenderddé válik.

4.png

A "mesterséges intelligencia" egy összetákolt sz+rkalapra hasonlít. Hol nem csinál semmit, hol meg noob módjára vissza "pattan" a falról és képernyő oldalától oldalig követ, vagy néhol 1 golyó is elég beléjük, hol meg se érzi. De másik nagy fenoménem, hogy az ötödik pályánál az a természetfeletti dolog történt (bár maga a játék egy nagy természetfeletti izé), hogy a kisebb teren lévő, tehát beszorított, vagy magasan lévő platformokon sziesztázó uborkák könnyebben sebződnek, mint a nagyobb téren lévők.... What the f+ck?! Viszont segítségünkre van egy-két programozási hanyagság. Pl. hogy át lehet lőni a pálya elemeken ezzel szépen kipics+zva az ellenfeleket. Na de hol hagytam abba? Kérem szépen, a hatodik pálya egy rémálom, rá vagy kényszerülve a buborékokra (amik meglepő módon itt újra platformok) mert nincs talaj (vagy alig)! Mindenhol uborkák, amik lőnek (!), a leesős baromság jelen van, de a legrosszabb, hogy ha túlságosan fent vagy, akkor szintén meghalsz! Mert miért ne!

5_1.png

 

Ez egy szenvedés. Ez egy maratoni sz+patás! És még csak két játéknál tartunk!

 9. Alfredo

Ez különösen érdekes egy darab, mert az AVGN nem tudta bemutatni ezt a játék, csak egy fekete képernyő jött utána. Na de most megnézzük hogy hátha emulátorral.... és sikerült! Működik! Be tudok mutatni egy olyan játékot, amit James Rolfe nem! Bár hogy ezzel együtt is egy hányás a játék, nem maradt ki semmiből. Mi egy gyerek vagyunk... a konyhában, és ránk támadnak a palacsinták vagy nem tudom mik ezek, és egy serpenyővel agyon kell ütni őket. Mit szívott az aki ezt csinálta? Szokásosan egy bűn ronda játék, annyi bug-gal, hogy szinte kész csoda, hogy egyáltalán nekem működik.

4_1.png

De a legrosszabbat a végére hagytam. Kérem szépen, valószínűleg ez egy gyerekeknek készült játék akart volna lenni, azonban a fejlesztő szerintem soha a büdös életbe nem látott gyerekjátékot (nem, nem a filmre gondolok). Miért mondom ezt? Nos, láttunk itt elszenesedést, eltaknyosodást, de ami itt van, az mindent visz. Kérem szépen, a gyerek, a főszereplőnek, a nyakát kitekerik. Hmm biztosan oda engedném a gyerekemet ez elé!

5_2.png

 11. Dam Busters

Az egyetlen dolog, amiért bemutatom, az az, hogy a zenéje jó (legalábbis a többiéhez képest). Maga a játék meg... nagyon ergya. Különösen az irányítás, ez egy felső nézető kaland játék, amivel nem is lenne probléma (mármint de, mégpedig hogy egy rakat sz+r), de a karakterünk olyan nehézkesen megy, mint ha tényleg valami sínen próbálna navigálni. Ja és az egy lövés szabály itt is érvényben van, köszönjük.

13. Haunted Hill (vagy ahogy a menüben van Haunted Hills of Wentworth)

Elérkeztünk a legnagyobb szemétdombra, tehát ha csak egy játékot kéne kiválasztanom, ami tökéletesen bemutatja az Action 52-t, akkor ez az a játék! Alapjaiban véve nincs különbség a többihez képest. Szintúgy egy platform játék, csak itt Boob Lady-vel a főszerepben, ugyanazzal a sz+r irányítással, sz+r mindennel, csak bogyók helyett keresztet dob. Ami elsőre feltűnik: jézusom de rohadt lassú! Mintha lelassították volna az időt, ráadásul kikapcsolták a gravitációt emiatt pedig csiga lassan megy a főszereplőnő (mondjuk ilyen csöcsökkel nem csodálom). A dobás animációját nézzétek: lényegében két fázisban van az egész és miért jön előre a haja?

5_3.png

Borzalmas amúgy a harcrendszer: mindig csak egyet tudsz lőni és meg kell várnod, hogy eltűnjön a kereszt, vagy ha szerencsés vagy és eltaláltál egy ellenfelet, akkor újra lőhetsz, akár sorban egymás után, tehát törekedned kell, hogy mindig eltaláld az ellenséget. Ez amúgy az összes hasonló Action 52-s játékra igaz. Ha már ellenség, bemutatnám a "játékban" található összes ellenfelet, mégpedig itt van a:

az elhasznált banánhéj (akiket ha nem ölsz meg rögtön akkor feléd szálnak és meghalsz)

2_2.png

 

 a lebegő koponya (teljesen ugyanaz amúgy)

3_2.png


 és a narancs és citrom sárga pac-man szellem! (most komolyan ez nem röhejes?!)

4_2.png

Tudjátok mivel lehet még fokozni az izgalmakat? Hát azzal, hogy mindegyik típusból özönleni fognak! Valamint, mint minden jó platform játékban itt is van boss harc.... konkrétan egy, mert mindegyik pálya legvégén ugyanaz az egy óriás pók fog várni aki néhol bele is olvad a pályába! Jaj de hát nem is boss harcok ezek, hanem egyszerű cél lövöldék, mert egyszer sem fog visszatámadni a főgonosz! Ez... ez ez ezt még is hogy cseszhették el?! 

 9_1.png

Második pályától már "végre" vannak platform elemek, így már nem csak a kopár síkság van a szakadékokkal együtt. Vannak láncok is háttérelemekként... jaj elnézést, hát hogy gondolhattam azt, hogy a láncok a környezethez tartozik, hát kérem szépen nem, ugyanúgy meg tud ölni! Mi van? És még csak hozzá érni sem kell!

6_1.png

Esküszöm ez az... "alkotás" kiszipolyozza a maradék életkedvemet. Mi jöhet még?.... Be tud akadni a zene, oké. Mivel egy lusta disznó vagyok és nem vettem fel azt a részt ahol beakad, így csak a szavaim hihetőségében tudtok hinni, bár ezekután szerintem nem kell magyarázkodnom. Következő pálya: persze, küldjél rám 3 ellenfelet, miért nem rögtön nyolcat? Semmiben sem változott ez a rész, ugyanolyan egy alpári gennyláda mint amilyen a többi. Még valami nehezíti a dolgunkat, amik nem mások, mint a kisebb piros-kék pókok (gondolom Pókember cosplay-sek), csak ezek pont úgy, mint a Prince of Persia-ban a körfűrészek a háttérben fel-le mennek és akadályokként működnek. Arról szerintem már nem is kell beszélnem, hogy ezek is beleolvadnak a pályába. Emlékeztek amúgy még a "nem szabad nagyot ugrani" szabályra? Na hát akkor sok sikert!

7_1.png

Komolyan mondom ez akkorra fegyver tényező, hogy van quick save, hogy enélkül meg se tudnám ezt csinálni. Ennyit a programozásról. Most komolyan, ha nem tudtak játékot készíteni, akkor minek adták... nem, minek készíte.... nem, minek van?! Komolyan a design-t valahol a mínusz kvintilliónál kell keresni, egy vezér gondolat vagy ötlet nem volt itt, ez egy lelketlen szadista dög! Összetákolt nagy rakat hányás és hugy keverék az egész. Utolsó pálya utolsó harca és amúgy milyen abszurd már, hogy a játék többi része nehezebb, mint maga a boss-k. Kérem szépen, össz-vissz 3 vagy 4 pálya van a játékban, aztán újra kezdődik az egész, de inkább kihagyom ezt a "remek" ajánlatot!

Itt most inkább tartok egy kis szünetet,  bele se merek gondolni mi jön még! És még mindig csak a 13. játéknál tartunk!

 

Címkék: Kibeszélő
Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://kultgame.blog.hu/api/trackback/id/tr3613851774

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása