2017. augusztus 30. 13:18 - KULTgame

PC GURU.HU-s bevezető

Ez volt kb. az első bejegyzésem a PGO-n. Ugye meglepő mi? Akkoriban annyira nem értettem ehhez, hogy véletlenül a bemutatkozáshoz írtam. Eredetileg ez lett volna az első igazi bejegyzésem, de hát nem az lett. Végül is meghagytam így az eredeti formájában. Miért? Mert.... hm.... fogalmam sincs. :D Másrészt kiszeretném egészíteni a mostani "énemmel" a bevezetőt, így kijavítva az akkori hibáimat. Azokat persze nem kötelező elolvasni,, ezért ennek érdekében elkülönítem a többitől.

 

 

Nehéz helyzetben van az Ubisoft (eredetileg  A Ubisoft-nak kellene írni, de semmi baj Erik) , mert az évek során a játékosok türelmét igen csak próbára tették. Rossz, vagy megkérdőjelezhető cselekedetek sora szegélyezi a vállalat történetét és ezt csak fokozza a 2010-es évtizedük. 2010-ben ugye kiadták a Forgotten Sands-et (talán esetleg kedves Erik oda kellett volna írni azt is, hogy Prince of Persia, ha valaki nem ismerné a sorozatot)amiről mondhatnám, hogy amit művelt az megszégyenítette szinte az egész platform műfajt, de nem ez volt a PoP széria meggyilkolója, hanem a film, ahhoz képest, hogy az volt az első ""élvezhető"" játékadaptációs film és, mint tudjuk ezek az adaptációk nem szokták felemelni az eredeti szériát, sőt, szoktak olyanok is lenni, amikor egész franchise-okat szoktak a süllyesztőbe tenni. De akkoriban jelent meg az Assassin's Creed Brotherhood ami igazán népszerűvé tette a AC sorozatot. Véletlen lenne ez a bukás és felemelkedés? Persze,hogy nem.Ez mind a marketing és a HYPE-on szokott múlni. Félre ne értsétek ezzel nem azt akarom mondani,hogy a két sorozat rossz lenne,sőt, a PoP széria a kedvencem,de érdekes látni,hogy mennyire változik a világ és a közízlés egy ezredfordulón, egy évszázadon, de akár egy évtized alatt.És a Ubisoft 2010 és 2014 között vígan elélt a AC-jával, miközben kiadta a Rayman Origins és Legends-et, ami nagyon két jó példa arra, hogy hogyan csináljunk gyerekeknek játékot, hogy még a felnőttek is jól szórakozzanak.Mivel az Ubisoft látta jött a generáció-váltás, be akarta bizonyítani, hogy ők lesznek a mostani hardverek királya (khm khm, játékmotor nagy királyai, amúgy erre gondoltam, de én persze szakszerű akartam lenni, mert az nagyon jó dolog...)és ezzel elindult az Assassin's Creed Unity fejlesztése.Mivel látta, hogy 2013-ban nagy volt az AC imádat, ezért már a 2014-s E3-on bemutatták .Természetesen mindenki tudta, hogy már 2014-ben jönni fog. A polcon a játék már Novemberben ott volt és a tesztelők játszottak vele és 2015 elejére már nagyon vegyesek voltak a vélemények, voltak olyanok akik megkérdőjelezték a szériát és, hogy hova tovább (iiigeen, és mire gondolsz?) ? Az Assassin's Creed Syndicate sem újított sokat, inkább ""kölcsönkért"" pár más játéktól pár dolgot (pl. Batman: Arkham Knight). Viszont jött a Rainbow Six Siege ami nagyon jót tett a Ubisoft-nak. Nem csak pofán vágta a CS:GO-t az újításaival, de ez az első igazán Esport-ra érdemes FPS. Bár a gyakran előforduló internetkapcsolati hibák és az ára volt a negatívuma (van), de a hibái ellenére is nagyon élvezhető. Most a Division vegyes fogadtatása sem idegen az Ubisoft-tól, az AC első részével is pont ez történt és mi lett vele: nyolc részesre duzzadt (csak éppen nem vettem figyelembe, hogy ez egy multiplayer játék, aminél teljesen más szabályok érvényesek, mint egy single player játéknál)  .Most jön nemsokára az Assassin's Creed film és pontosan az fog történni ami a PoP-al történt, de ki tudja mit fog hozni a jövő?

 

 

Címkék: PC GURU
Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://kultgame.blog.hu/api/trackback/id/tr8012790430

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása