Mostanában megjött (újra) a 2. világháborús játékok iránti érdeklődésem. Most persze írhattam volna 1. világháborút is, de mivel kevés olyan játék van ami ezzel a témával foglalkozik, illetve kezdhetnék BF 1-ezni, de ahhoz meg nem elég jó a gépem. Ha meg nagyon nosztalgiázni akarok, akkor a Hide and Dangerous-t venném elő, de valami olyasmivel szerettem volna játszani, amivel vagy nagyon rég , vagy egyáltalán nem játszottam. És meg is lett a kiszemelt jelöltem....

Tehát World War 2, rögtön indítottam a Medal of Honor: Allied Assault-al, jó játék de régebben többet nyújtott, és lássuk be, eléggé eljárt felette az idő. Aztán a Pacific Assault-tal folytattam, ami kimaradt a szériából, és hát nos.... intenzív. Pozitívumként megemlíteném a környezetet, ami iszonyat jól ki lett találva, üdítő újítás a hasonló játékokban bevett várososdi, tengerpartis dolgok után (igaz Red Orchestra?), de ennek hátulütője, hogy nem igazán érzem azt a igazi 2. világháborús hangulatot, bár akkor inkább legyen benne új dolog (igaz Battlefield?). A grafika, lehet, hogy elavult, és egy két helyen látszik az engine korlátai (különös kép a völgyes pályákra igaz, amikor egy csőszerű pályán haladunk, és a növények között ott látszik a "fal"). Bár 2004-es a játék, a textúrák különösképp szépek (mondjuk az akkori eresztésből, tehát a H-F 2, Doom3, PoP Warrior Within-ek mellett ez a minimum). A pályadizájnt még egyszer dicsérem, mert azok kialakítása, látványa, amit munkát ebbe beleraktak tanítani kellene. A játékban meg még az tetszett, hogy inkább kényszerít a megfontolt harcra, ügyelni kell arra, hogy maradj fedezékben vagy legalábbis ne legyél a tűzkereszt közepén, így tehát ha megsebesülsz, nem, a karakterednek nem fog regenerálódni az életereje, és nem, nem lesz ott minden sarkon egy medi pack, hanem össz-visz 4 lehetőséged van, hogy a csapatodban a szanitéced meggyógyítson, aztán a következő pályán újra lesz lehetőséged (igaz Call of Duty?).  Ráadásul vannak emlékezetes részek, mint a Pearl Harbor-i rész, az első dzsungelben levő küldetés. Viszont negatívumként ott vannak a fegyverek, valami ilyesmi lehet vízipisztolyokkal harcolni a normandiai-partraszállásnál (ba-dum-tss..). Az amerikai fegyverek oké, mondjuk a Browning géppuska (elvileg ez a nevük) a legOP-bb mind közül, a Garand puska az csalódás volt, mert a többi játéktól elütően elég gyenge fegyvernek minősül, a Revolver szintúgy, de a japán fegyverek az konkrétan egy vicc, az Arisaka használhatatlan (3 emberbe való lövés, egy puskától), a Nambu pisztoly meg egy Browning pisztoly másolatnak érződik, ami mentségére szóljon, még talán a japán fegyverek közül a használhatóbb változat. Úgy, hogy a játékidő első negyedénél csak japán fegyvereket használhatunk. Persze nem össz-vissz ennyi fegyver van, de talán csak ezek azok, amelyek megemlítésre méltóak. Valahol itt kezdtem el visszasírni a Call of Duty jól balanszolt , és prímán kezelhető fegyvereit. A nehézség meg egyszerűen rosszul van összerakva, Egyik jelenetben még túl könnyű, a másikban meg vért izzadok, erre jó példa, amikor a közelben lévő repülőteret kell megvédenem, a körülötte levő hangárokkal, miközben jönnek a japcsi repülők, egy olyan lövegből, ami annyira lassú, hogy még a H-F 2 is gyorsabban töltött 2004-ben. Maga a játék nem rossz, nem azt akarom mondani, csak ugye mindig ott vannak azok a kis szálkák, amelyek nem teszik tönkre a játékot, csak zavarnak.

Ó és hogy felejthettem el! Mostantól lesznek CSAK egy játékról szóló bejegyzéseim, és mostantól nem csak a régi bejegyzéseimet fogom felrakni, hanem itt is fognak újak megjelenni.